|
|
en España
A keresett kifejezés:
2007. jún. 26.
ahogy lenni szokas, azok a dolgok nem alakulnak ugy, amiket nagyon szeretnenk. ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nem andalucia az a hely, ami eddigi spanyol kintletem alatt leginkabb magaval ragadott, de egy-ket dolog nem egeszen ugy alakult, ahogy vartam..
indulasunk elott (csutortokon) volt szerencsenk betekinteni az idojarasjelentesbe. andalucia-ban esozes varhato...hihetetlen. -kis tulzassal- olyan regio, ahol evente 10 napot esik az eso, ebbol 1,5-ot sikerult kifognunk. no mindegy, ennek ellenere nagy varakozassal telve indultunk csutortok este. barcelona-ba kellett eloszor mennunk, ugyanis onnan indult a vonat bobadilla-ba (andalucia). barcelona-ban kis varosnezes utan este fel 10-kor indultunk. ugyanugy ejszakai vonat, "halotermi" kocsikkal, mint amikor cantabria-ba mentunk az elso kepzes soran. de ez valahogy kenyelmesebb volt, bar a klimatol neha eleg hidegnek hatott. bobadilla-ba kb. reggel 8-ra ertunk be. egy nagyon apro falu, kb. 20 perc alatt korbe is setaltuk ines-el. eleg csaladias, mindenki koszon az utcan, az emberek segitokeszek andalucia-ban (pl. malaga-n amikor megkerdeztuk merre van a katedralis, 3-4 ember kezdte el magyarazni, hogy merre kell menni..:)), es az akcentusuk valoban magaval ragado (foleg a lanyoke). elsokent jerez de la frontera-ba
szerettunk volna eljutni, ehhez bobadilla-bol egy dos hermanas nevu telepulesen kellett atszallnunk, de ott is volt idonk egy oras "varos"nezesre. andalucia-ban sok helyen eszre lehet venni a tobb evszazadig tarto muszlim befolyas nyomat (ebbol az autonomiabol uztek ki utoljara oket). pl. sok helyen szines csempeket hasznalnak (bar, vasutallomas, neha az utcakon is). ez egy jo pelda volt, mi? :)
jerez-ben alec-nel, a belga sracnal szalltunk meg, akivel a hospitalityclub-on keresztul vettem fel a kapcsolatot. alec elegge eletmuveszkent eli eletet. 1 evig volt indiaban, valszeg ez is sokat nyomott eletszemleletere. igen egyszeruen el, szereny korulmenyek kozott (kisse talan igenytelenul is), andalucia-ba azert jott, hogy megtanuljon gitarozni (flamenco-t, mi mast). eleg jol beilleszkedett a jerez-i eletbe, sok ismerose van, eleg lazan veszi az eletet, amolyan egyik naprol a masikra el. nincs konkret terve meddig marad, vagy ilyesmi. mindenesetre baratsagos arc..
jerez a sherry hazaja. a sherry tkp. egyfajta bor, de senkit nem akarok untatni elkeszitesenek modjaval. (es nem is tudnam pontosan elmagyarazni).
a lenyeg, olyasmi, mint a bor, a feher kisse szaraz, a voros joval edesebb, van egy furcsa mellekize. ines-el egyebkent probaltunk minel inkabb beilleszkedni, es nem turistanak tunni, mindig a helyi krimokat latogattuk, ha kedvunk szottyant egy sort inni. kerultuk a turistak altal ellepett teraszos, csilli-villi helyeket. mar csak azert is, hogy elethubb kepet kapjunk az andaluciaiak szokasairol, nem beszelve az akcentusrol. persze azert joparszor konnyen ki lehetett szurni, hogy nem helybeliek vagyunk..ez annak is koszonheto, hogy pl. cadiz-ban, es malaga-n menetfelszerelesben neztunk varost, mentunk strandra, stb. de errol kesobb. szoval ket hatizsakos, fenykepezos fazon nyilvan nem helybeli, de legalabb spanyolul beszeltunk,
szoval max. spanyol csoro diakoknak tunhettunk:). mellesleg abban hogy ketten voltunk talan az volt az egyik legnagyobb elonye, hogy kizarolag spanyolul beszeltunk, nem kellett pl. oliver kedveert angolt hasznalni.
visszaterve jerez-re; szep a maga nemeben, a katedralisaval, az alcazar-al (vmi erod), a setanyaival, meg azokkal a dolgokkal, amiket lattunk, de -szamomra- hianyzik a tenger, es valahogy nincs annyira kulonleges atmoszferaja. teny, hogy valszeg nem egy nap alatt lehet korbenezni. mindenesetre masnap reggel tovabbmentunk cadiz-ba. no ez mar valamivel masabb. cadiz nagy resze egy felszigeten helyezkedik el, gyakorlatilag majdnem minden iranyban tenger van. azert ez megadja a hangulatat. cadiz egyike a legregebbi europai varosoknak, 3000 eves multtal rendelkezik. innen indult utnak pl. kolumbusz is, ugyhogy mondanom sem kell, hogy jelentos kikotonek tekintheto visszamenoleg is. ezen kivul van egyfajta illata is cadiz-nak. bar andalucia-ban amugy is athatja a levegot egy kisse fuszeres illat, de mindez tengerillattal vegyitve meg kellemesebb, es pezsditobb.
andalucia-ban egyebkent is azt tapasztaltuk jo par helyen, hogy olyan, mintha megallt volna az ido. amikor pl. cadiz-bol tarifa-ba buszoztunk, elegge "all-leesos" tajat lattam. hegy-dombvidek, rajta legelo bikakkal (a bikaviadalos fajtaval), lovakkal, hatalmas birtokokkal...amolyan tv-bol ismert mexikoi hangulata volt. a birtokon egy regi, hatalmas villa, utott-kopott kivulrol, megis tiszteletremelto.
es ami szinten nagy orom volt szamunkra...sehol egy katalan felirat :)...mindenhol spanyol. es bar igen latszik, hogy ez egy szegenyebb autonomia, mint catalunya, megis nagyobb varazsa van. szamomra talan azert, mert valahogy tortenelmibb hangulatu.
cadiz-ban kisse zavaro, hogy tobb a turista a kelletenel, azert meg igy is elviselheto. osszehasonlitva san sebastian-al (mert ugye az az etalon), a tengerpartja sem olyan tiszta, es nem is olyan tagas (legalabbis az, ahol mi voltunk), es tul sok park sincs a varosban. ja....naplemente...hat ezzel sem volt szerencsem, olyan felhos volt az eg, hogy neha lattunk egy piros pontot, ami megfesti a tengert, de semmi extra.
andalucia-ban egyebkent barok, lokalok is hozzatesznek a hangulathoz. egy ilyenben kajalni, sorozni, sherry-ni nagy elmeny. igazan spanyolos zenet hallgatva, a tv-ben bikaviadalt nezve, es az embereket figyelve, hallgatva...felejthetetlen elmeny. nincsenek szuro pillanatok, hogy
"ezek vajon honnan jottek, kicsodak". az emberek ismerik a "koszonom; nincs mit; kerem" kifejezeseket..csakugy, mint pl. tarragona-ban (ami szinten catalunya!..no ez volt meg egy hely, ami szinten nagy elmeny volt...mindezek utan megallapitottuk ines-el, hogy van spanyolorszag,
van catalunya, meg van lleida...kicsit eltulozva, de telleg igy tunik. ez persze annak is koszonheto, hogy lleida annyira elszigeteltnek tunik egy eleve kisse elszigetelt catalunya-n belul...). sem cadiz-ban, sem malaga-n nem talaltunk olyan helyet, ahova lerakhattuk volna a csomagjainkat (hihetetlen, semelyik allomason nem mukodott a csomagmegorzo), ugyhogy ez kisse megnezitette a dolgot, de igazabol csak megszokas kerdese volt. vegul mar eszre sem vettuk. olcso szallashelyet eleg nehez lett volna talalni, es az arra szant penzt amugy is utazasra akartuk inkabb hasznalni. eloszor azt terveztuk, hogy a tengerparton alszunk, vegul -tekintve, hogy masnap a busz tarifaba reggel 6 korul indult, es az allomastol messze volt a strand- egy parkban bontottunk halozsakot. nem egy alomelmeny, de 4-5 oras alvasra -megsporolva 30-40 eurot- megteszi. szoval masnap (szombat) buszozas tarifa-ba, a szellovasok paradicsomaba. sok idunk nem volt itt korbenezni, mivel innen indultunk 9 korul marokkoba, pontosabban tanger-be. tarifa egyebkent is tomve volt vizisieleshez, szorfoleshez, stb. boltokkal. szoval az ut marokkoba. 35-40 perces komput csupan, megis az erzes, hogy elhagyjuk az oreg kontinenst...hmm....:)
messzirol megpillantva a marokkoi epitmenyeket mar megadta az egesznek a hangulatat...ahogy korabban irtam, mindez egy utazasszervezo iroda kereteben tortent, szoval amolyan 1 napba besuritjuk a latnivalokat dolog...ennek megfeleloen ez sikerult is, de ezaltal valahogy kisse kapkodosra sikerult az egesz, kozel sem lehet aterezni az ottani dolgokat, es -ami nagyon zavaro-, hogy nem lehet bekesen nezelodni. az ottani embereknek egy ket labon jaro penzautomata vagy (akkor is, ha nem is...szamokra minden europai, amerikai az)...folyamatosan basztatnak, hogy ezt vedd meg, azt vedd meg (faragott tevetol kezdve, bortarcakon keresztul, ekszerekig...amik nem mondom, hogy egyik masik nem volt szep, de egyreszt nincs rajuk szuksegunk, masreszt nem azok a turistak voltunk, akik ingzsebbol kipengetik az 54 euros turat). szoval ezeket kicsit nehez levakarni az utcan magadrol, es kepesek angolul, nemetul, spanyulol, de akar portugalul is beszelni (az egyikre kifejezetten emlekszem, ines-el pihengettunk egy bolt elott, es valamilyen oknal fogva eleve portugalul kezdte a mondokajat nekunk, hogy "2 tevet 10 euroert"....aminek a vege mar az lett, hogy "4 tevet 5 euroert")...vegul rajottem, hogy ha mar az elso probalkozasuknal egy oszinte hatbaveregetessel, es egy mely pillantassal (:)) olyat szolsz, hogy "nem koszi" (mint a star wars-ban a kezlegyinteses "nincsraszukseg", amikor a "kocsit" akarjak atvizsgalni a gonosz feherruhasosok), es tovabballsz, bekenhagynak. az utolso 3 arcnal ez mindig bejott. mindenesetre az egynapos turaban szinte minden benne volt, ami belefert;
kicsi tevegeles, kicsi kigyobuvoles nezes, szonyegbemutato, fuszerbemutato, kajalas egy helyi etteremben, helyi zenevel. szoval kar lett volna kihagyni...miutan visszahajoztunk tarifa-ba, meg aznap tovabb-buszoztunk algecirasba, majd szinte rogton malaga-ba. az ut latvanya ismet
hihetetlen volt. az andaluz tengerparton buszozni, balra hegyek, jobbra a vegtelen tenger, mogotte a kimagaslo hegyek, szigetek....olyan latvanyt nyujtottak, amiket konyvbol ismertem csak. azt sajnaltam nagyon, hogy a buszbol valo fenykepezesek sosem voltak kimondottan sikeresek.
malaga-ra este erkeztunk, szinten szallas nelkuli est ele neztunk. a tengerpart ismet szoba jott, am kesobb a gyenge esozesnek koszonhetoen meggondoltuk magunkat, es ismet egy parkban szalltunk meg, a fak lombjai kozott talalva menedeket a szemerkeles ellen. aznap nyerte meg a
real madrid a spanyol bajnoksagot, ugyhogy kb. hajnali 2-ig hangos volt az utca az unneplo fiatalok miatt, azert itt is aludtunk kb. 5 orat (ines asszem tobbet, szamara nincsen zavaro korulmeny, ha aludni akar:)). szoval kicsi ejszakai varosnezes, esti piknik a tengerparton,
majd alvas.
masnap (hetfo) reggel 9-re a bobadilla-i allomason kellett lennunk, szoval kb. 1,5 oras vonatozas utan meg is erkeztunk. a vonaton szoba elegyedtunk egy igen baratsagos, nyilt latokoru 30-as eve vegefele jaro malagai fickoval. olyan dolgokat tudott magyarorszagrol, hogy csak neztem. a tokaji meg hagyjan, de hogy a magyar teljesen mas nyelv, mint a tobbi europai...hmm...ez igen...ilyeneket tudott..de pl. malagan is beszeltem par szot egy helyi lannyal egy szuvenir-boltban..o is nagyon aranyos, mosolygos, es segitokesz volt (nem beszelve a tunderi akcentusarol)..
szoval bobadilla-n volt a talalka, innen egy busz vett fel minket, es egy mollina nevu helyre vitt, ahol a kovetkezo 4 napot toltottuk, az "ertekelo kepzes" kereteben. ugyanis ezert voltunk itt...ez amolyan hivatalos resze a programnak, amiben reszt veszek, olyan, mint amikor cantabria-ban voltam, "erkezesi kepzesen". mollina csendes kis varos, egyszeru, nyugodt, megis kisse athatja a spanyol hangulat. szoval egy taborban voltunk elszallasolva. ez a tabor inkabb amolyan egyszeru udulokozpontra emlekeztetett. sportpalyaval, uszomedencevel, kajaldaval, internet-szobaval, es oktato-, ill. eloadotermekkel. kifejezetten idealis hely egy kepzes megtartasara. ja es idonkent kifejezetten oriasi nyugalommal, es csenddel. olyannal, amivel reg nem talalkoztam. itt kb. 100-an voltunk (15-20 tutor, es monitor, akik a kepzest tartottak, a maradek evs-onkentes spanyolorszag tobbi reszerol, mindenfele orszagbol..a legtobb talan nemet es olasz, de -meglepo modon pl. 7-en voltunk magyarok (ez majdnem 10%!). kicsit megint elojott a "furcsa magyarul beszelni" dolog, de nem volt veszes. csak pl. egy-ket megszokott reakcio annyira spanyolul akart a szamra jonni. ami nagy pozitivum volt az elozo kepzessel szemben, hogy nem volt agyonszervezve; sokszor jutott idunk kielvezni a medence, es a sportpalya nyujtotta lehetosegeket, kicsi sziesztara mindig volt ido. masreszt utolso nap atruccantunk malaga-ra rovid muzeum, es varosnezesre, illetve vacsira. meg ugye az, hogy nem andalucia-ban voltunk nyaron, nem kellett egy panzioban a hotol
elzarva lennunk (persze annak is megvolt a varazsa, de azert ezt jobban ertekeltem). a gond talan inkabb azzal volt, hogy rengetegen voltunk, es nem alakult ki az a csaladiasabb hangulat, ami pl. cantabria-ban kialakult. az utolso nap is volt 15-20 ember, akivel egy szot nem beszeltem.
azert jo banda volt, es -egy-ket seggfejtol eltekintve- erdekes emberek.
az ertekeles tkp. arrol szolt, hogy milyen a projektunk, a tutorunk, hogyan sikerult beilleszkednunk, stb. kiderult, hogy nem en vagyok az egyetlen, akinek a tutora egy kalap szar, a projektje egy rakas unalom, es ez a katalan dolog szinten nem all kozel az emberek szivehez. illetve a "melyebb integralodas" szinten problema...nagyjabol mindenkinek van ismerose, stb, de a szorosabb kapcsolatokat sok mindenki hianyolja. azert a tobbseg elegedett volt, amennyire leszurtem. mindenesetre volt egy olyan erzesem, hogy nekem kicsit elkapkodtak ezt az ertekelo kepzest, tekintve, hogy van meg 4 honapom. mindazok, pedig, akiknel szoba kerult, hogy mikor vegeznek, max. 1 honap volt. es pl. volt par ember, akikkel az elso kepzesen talalkoztam, most pedig nem, mert kesobb lesz az ertekelo kepzesuk. papiron sztem nekem is kesobb kene, hogy legyen, de arra (is) mindenkepp jo volt, hogy nem nekem kellett fizetnem a jegyet andalucia-ba (kb. 110-120 euro). erdekes modon azoknak volt problemaja a spanyol beszeddel, akiknek a projektje catalunya-ban van. koztuk oliver is. oliver neha eleg kellemetlenul erezte magat, de pozitivumkent konyvelte el, hogy korulotte mindenki a castellano-t beszeli, nem a catalan-t. jo lehetoseg a tanulasra. bar neki a kiejtessel is vannak gondok...ami egyszer-ketszer viccesnek hatott. pl....(ez mar tarragona-ban volt) oliver nagy buszken mondta, hogy "claro" (mint uj szo, amit megtanult), de olyan eros raccsolo nemet akcentussal, hogy onkentelenul is rohogesbe fulladtunk, amikor hajtogatta, hogy de o ezt mondta korabban is...claro...
es kozel sem hatott "claro"-nak. alapvetoen szeretem, mikor valaki akcentussal beszel, de ha ez olyan eros, hogy 80x kell visszakerdeznem, hogy mit mondott, az idegesitove tud valni. ines-t pl. ha elkapja a gepszij, keptelenseg megerteni. rajta kivul egy francia srac, aki a lakotarsam
volt, szinten olyan eros francia akcentussal beszelt, hogy neha zavaro volt. masok meglepoen szep akcentussal beszelnek. pl. egy gorog lany, aki aragonia-ban van (catalunya szomszedja), csodaszep, es tiszta akcentussal beszel. az olaszok is (csakugy mint a portugalok) hajlamosak
par dolgot olaszra ultetni, es gyorsabban beszelni az atlagnal. a magyarok gyakorlatilag akcentus nelkul beszelnek (legalabbis szamomrak, de gondolom egyebkent is), az e-iak nagy reszenek (hollandok, danok) is eros akcentusuk van. betka-nak a cseh lanynak is eros cseh akcentusa
van, de ez pl. kifejezetten tetszik. a lengyeleknek, a makedon lanynak nem volt kulonosebb akcentusa, es az angolok is eleg akcentusmentesen beszeltek (ami meglepo szamomra). oliver-t leszamitva a nemetek is eleg jol beszelnek, de azert eszre lehet venni, hogy nemet. nekem ujra megjegyeztek, hogy van egy kis francia akcentusom, de sztem azert van, mert kisse selypitek. erdekes modon itt -egy-ket esettol eltekintve- konnyebben meg lehetett allapitani kinezet alapjan, hogy ki honnan jott, azert meg igy is volt, hogy az olaszok ugy jottek oda hozzam, hogy "te olasz vagy?", "nem", "akkor szervezo?"...hmmm...legyek? :)
az ertekelos dolgokon kivul szinten megvolt (csakugy, mint cantabriaban) az "ismerjuk meg egymas orszagat" dolog...sajnos nem keszultem ilyesmire, holott lleida-ban rengeteg kepem, (ezen kivul prezentacio, kisvideo) van magyarorszagrol...pedig allitolag elkuldtek e-mailben is, es fel is hivtak a nepeket, hogy ez lesz. azert a magyar lanyok tartottak egy rovidebb prezentaciot...:).ok keszultek..
szoval volt egyfajta "integralodjunk" jellege is az egesznek...tartottunk amolyan eu-s parlament ulest is...bar ez neha kicsit abba ment at, hogy a makedon, es a gorog "kepviselok" az etnikai problemakrol beszeltek, meg hogy pl. makedonia nem eu-s, es neki rengeteg burokraciaval kell kuszkodni, ha valami eu-s cuccot akar csinalni, stb...gondoltam en is felszolalok, hogy de hat a szlovak, stb. magyarok igy meg ugy...de mivel egyebkent sem szeretem a feltunoskodest, es sztem kulonben sem azert voltunk ott, hogy ilyenekrol beszeljunk, jobbnak lattam maradni a seggemen..
azert is mondtam, hogy nem alakult ki az a nagy csaladias hangulat, mert pl. utolso este az emberek jelentos resze elhuzott aludni, es nem volt nagy bucsuzkodas sem (nem mintha szeretnek bucsuzkodni), mindenkit felszippantott az agy.
lett volna lehetosegem a kepzes utan maradni egy-ket napot sevilla-ban, vagy granada-ban, de kisebb bibik, es penz szukeben ezt nem sikerult megoldanom. persze biztos vagyok benne, hogy andalucia az a hely, ahova visszamegyek hosszabb tavra is akar. ugyhogy granada-t, sevilla-t, cordoba-t megtartottam kesobbi celkent.
szoval pentek reggel indult vissza a vonat barcelona-ba. nappal utazni 12 orat nem nagy elmeny, szerencsere olyan faradt voltam, hogy mindebbol kb. 3 orat eltem at. a nappali nagy-tavolsagu vonatra a jegy majdnem harmadannyi, mint az ejszakaira...persze ertheto, alvas nelkul eleg unalmas tud lenni (mint ahogy kesobb oliver is beszamolt errol).
tarragona-ban leszalltunk ines-el, es oliver-el. gondoltuk, minek menjunk barcelona-ig, ha tarragona-ban is fel tudunk szallni egy lleida-i vonatra (megsporolva egy 3 oras oda-vissza utat)....aztan ismet megtapasztaltuk a spanyol kozlekedes nagyszeruseget (ok, beismerem, hogy egy ekkora orszagban nem konnyu megoldani a tomegkozlekedest, de azert az, hogy pentek este fel 9 utan se vonat se busz nincs lleida-ba, elegge behasit...kb. 1 oranyira van tarragona-tol). oliver mondjuk egyebkent is tarragona-ban tervezte a hetveget monica-val, szoval neki nem volt gond...na ez meg eleg komoly...ott van monica kocsija, lleida-bol atpattanni tarragona-ba kocsival kb. 40 perc, ennek ellenere kipengettek a fejenkent 45 eurot egy szalloban ...raadasul 2 estet maradtak. ezt kicsit nehezen tudom akceptalni...90 eurobol meg be tudtam volna utazni andalucia masik reszet (amennyit be lehet 2 nap alatt)...ilyenkor a fejem tudnam verni a falba. annyi idonk van meg oregesen hotelekben hetvegeket tolteni kesobb...pffff...persze ezert vagyunk kulonbozoek...de akkor is! akkor sem!!
ines-el mar-mar elkonyveltuk, hogy ujra elovesszuk a halozsakot, aztan -kozben probalkoztam a tarragona-i ismeroseimnel, hogy otthon vannak-e, es meg tudnank-e szallni, es szerencsere sikerult- vegul kerry-nel, a norveg lanynal szalltunk meg. kicsi esti varosnezes, masnap pedig ugy terveztuk, hogy a du. 1 oras vonattal megyunk vissza lleida-ba, de 1 ora elott 5 perccel az allomason -egy hirtelen gondolattol vezerelve- meggondoltuk magunkat; ugy dontottunk, miert ne elveznenk ki a hetvege maradekat. ugyhogy -mivel a jegycserelessel nem kellett bajlodnunk- az esti fel 7-es vonattal mentunk inkabb haza. kifejezetten strandolos ido volt, ugyhogy meglatogattuk a helyi strandot, mivel egyebkent is az allomastol egy kopesre volt. nagyon-nagyon jo otlet volt, tarragona-nak csodas tengerpartja van. kicsit zsufolt, de ez meg az elviselheto kategoria, viszont az idovel szerencsenk volt, abszolut felhomentes, a viz homerseklete igen kellemes (bar ez szerintem annak is koszonheto, hogy meglehetosen meleg volt), a viz, maga a strand nagyon tiszta, a hullamok jatekosan pajkosak, a homok pedig...ha vegighuzod rajta a kezed, labad, fejed..olyan, mintha simogatna...furcsa, 4 honap alatt nem fedeztuk fel, de most legalabb tudjuk, hogy nem kell messzire menni, ha jo strandra vagyunk...jobb keson, mint soha. mindjart el is hataroztuk, ha a heten megkapjuk a "fizetest", hetvegen irany tarragona. egyebkent is catalunya egy baratsagosabb, nyiltabb arcat ismertem meg.
...
kb. 3-4 napja mindig valami idiotasagot almodok (haborus, csatas, neha szornyes dolgokat), ha valami alomfejto erre teved, elmagyarazhatna, mi ez...gyanitom, csak a faradtsag, mivel altalaban akkor szokott ez tortenni velem, de megis...valami szakerto?
ja, nemreg megkaptam az uj bicajomat a regidoria-tol, kokemeny fekekkel, kisse nehez vazzal, vekonyabb kerekekkel, hatul (bevasarlaskor kifejezetten jol jovo) kosarral...amolyan csaladi bicaj:)..egyelore ezt hasznalom, amig nacho-nak lesz ideje elhatarozni, hogy mit akar kezdeni a kisse lestrapalt bicajommal.
..henry a barca-ban? jajjj....
....
ja, ami meg kimaradt andalucia-bol, az a flamenco, annak ellenere, hogy egy os-flamenco helyen vacsiztunk cadiz-ban...sajnos pont masnap volt flamenco-est...ez a "megegyindokkaltobb",
hogy visszamenjek...
elhataroztam, hogy a -mar amugy is minosegrontott- kepeket csak ugy behajigalom, ahogy vannak, hatat forditok az esztetikanak...talan igy tobb lathato beloluk..
jerez de la frontera:

tio pepe, aki a sherry-vel all valamilyen kapcsolatban, hatterben a jerez-i katedralis

a jerez-i alcazar...egy helyi srac szerint a legregebbi jerez-i epitmeny

ines egy pohar fino (feher sherry) tarsasagaban a marokkoi ut prospektusat tanulmanyozza
cadiz:

a turistairodaban levo andaluz terkep; balra a nagy zoldon levo piros sevilla, tole dk-re, a sotetebbzold reszen van cadiz, a szurkesfeher hegy (jobboldalt) a sierra nevada, itt talalhato a mulhacén, a spanyol szarazfold legmagasabb pontja, itt allitolag mindig ho boritja a csucsot), tole picit eny-ra van granada..:(

a cadiz-i katedralis (nincs meg eleg katedralis a blogon, mi?)

egy cadiz-i krimo

ter, templommal

strand (az egyik) ...a masikon nem voltunk

ovarosi utca..sztem helybelinek tunok :)

canasta (az egyik voros-sherry) "csicsa"-poharban

ismet a katedralis egy kis tengerparttal vegyitve

az os-flamencobar regi ereklyekkel (es egy gitar is kiszurhato a jobb "felsoben")
marokko:

tarifa-t (sp.) elhagyva

ines tevegelese tanger hataraban

tanger-utca

tengerpart...a sracok ragoguminak tuno valamit arultak (hideg sorrel befutobbak lettek volna)

kigyobuvolo mesterek (az mondjuk epp egy kobra az ipsenel)

marokkoi utcahangulat (ez a csendesebbik resz, bar lehet csak siesta..a tavolban a ficko -megha megkerdojelezhetoen is, de - ugy tunik siestazik)

piac

restaurant hammadi (eleg hangulatos)

szonyeg-bemutato

ilyennel suhantunk a ket kontinens kozott

ez a bizonyos buszbol lott tajkep tarifa, es malaga kozott...ez olyan, amit eloben kell latni, mert igy kozel sincs meg az a varazsa

malaga-i setanyos ejjeli kep
kepek a kepzesrol:

kiscsoportos "brensztorming"..."milyennek latjuk a projektunket?", es tarsai

kaja utani szieszta finn, es olasz modra (a kaja egyebkent nagyon boseges volt, es gyakorlatilag minden kajanal volt valami tengeri cucc)

kiscsoportos varosnezes ejszaka..kisse "lassuk ki az elkoveto" pozban

eu-parlament..

itt meg valami eloadast hallgattunk..sokak figyelmet nagyon lekototte:)

projektben felmerulheto problemamegoldo szituacios gyakorlat...inkabb volt egy szinhaz, amin felholtra rohogtuk magunkat

meg egy problemas ugy :)

laurence es betka, belgium es csehorszag kepviseloi

portugalia, illetve franciaorszag

a katalan helytartok (az ezerarcu uriembert, es az utazotarsamat gondolom nem kell bemutatni, kozottuk eva a gorog lany, szinten catalunya-bol, jobbra pedig marina feszit)

olasz-magyar-holland tengely

olasz-gorog tarsulat

magyar lanyok (zsuzsi, nora), es ismet a gorog muveszur (vasileios)

olasz es dan señoritak

osztrak-nemet (2x)- olasz mosoly-csomag

irany malaga, buszba valo felszallas

a malaga-i muzeum idoszakos kiallitasa..a kep cime asszem az, hogy "csalad"..vagy valami ilyesmi

a "kinek mi jut eszebe a sajat orszaga nyelven" alkotas

a hetvegi bikaviadal-t reklamozo plakat az arena (plaza del toros) oldalan..szinten malaga

plaza del toros torok es makedon nepekkel

a malaga-i strand napfeny nelkul

park-setany a kikoto mellett

a malaga-i alcazar bejarata

a bobadilla-i allomason kisse megbillenve a kepzes utan
tarragona:

az arena felujitasi terve (?)...fedettpalyas arena, hologram-bikakkal, eh?

castellers-szobor a tarragona-i rambla nova-n

..es a tarragona-i strand...kozel sem tunik "hudemilyenjo"-nak a kepen
2007. jún. 12.
2 hely maradt catalunya-ban, ahol el szeretnek tolteni 1-2 napot. az egyik tarragona, a masik a -mar regota ahitott- caldes de boi, vagy kornyeke....a lenyeg, hogy az "aiguestortes"(orvenylo vizek) nemzeti park.
...
hetfon ujra talalkoztunk johanna-val, es pere-vel "intercambial linguistico" celjabol. ezutan johanna-val a cafe del teatro-ba mentunk, ahonnan -hosszas eszmecsere utan- kb. hajnali fel 4-kor ertem haza. beszeltunk finnorszaagrool, magyarorszagrol, meg minden egyebrol. erdekes lany ez a johanna, kar erte, hogy 28-an utazik vissza finnorszagba.
masnap kora reggel -kb. fel ora alvas utan- gerona-ba utaztam, edasanyam gepe ugyanis aznap reggel szallt le gerona-ba. par perc beszelgetes utan semmi gondom nem volt a magyar beszeddel...rosszabbat vartam.:) gerona varosaba vettuk az iranyt. gerona a hasonlo nevu provincia szekhelye (catalunya 4 provinciabol all; gerona, barcelona, tarragona, lleida (ugyanazon nevu szekhelyekkel)...de hogy mindez meg legyen bonyolitva, a provinciakon belul vannak meg tartomanyok is (lleida pl. segre tartomanyban van)...szoval az allamfelepites kb. igy nez ki: orszag (spanyol), autonomiak (catalunya, aragon, andalucia, stb. (ezekbol 17 van, gyakorlatilag mindegyik mas es mas)), provinciak, tartomanyok.
gerona egy csendes kis varos, kb. 70 ezer lakossal, viszonylag turistaktol mentes..ha vannak, azok is inkabb az erdeklodo fajta nemet, francia turistak lehetnek, akik -valszeg- a costa brava-i nyaralasukhoz beiktatjak gerona-t is amolyan kulturalis szellemi tapanyag gyanant. muy bien!
az amolyan kozepkori hangulatot araszto varost egy folyocska, a onyar szeli kette. ez adja a latkepet, meg ket katedralis-torony (az egyik sajnos fel volt allvanyozva). tele van szuk kis utcacskakkal, kicsit dimbes-dombos. a katedralisok kornyeke tele van kertekkel, fakkal, viragokkal, valamint a varos szelen halad egy regi fal. itt, gerona-ban van spanyolorszag egyetlen mozi-muzeuma, amit volt szerencsenek megtekinteni. el lehet pocsolni itt az idot, szoval erdekes hely.
gerona-i varosnezesunk utan eloszor volt szerencsem (szerencsenk) megtapasztalni a hospitalityclub adta lehetosegeket. egy judit nevu leanyzonal szalltunk meg, egy gerona-tol nem messze levo faluban. judit egy aranyos, es segitokesz 28 eves lany, gerona-ban dolgozik, valamifele pszichologuskent.
masnap figuerasba mentunk...errol nem sok erdekeset irt a konyv, es mi is tkp. csak azert mentunk, hogy megnezzuk a dali-muzeumot. boni, igazad volt, nagyon megszerettem, bar teny, hogy mar korabban is vonzottak a dali-fele alkotasok. kisse zavaro volt, hogy figueras-ban tobb nemet szot hallottam, mint spanyolt, vagy katalant, de sebaj. a latvanyra koncentraltam...
figeruas-bol egy roses nevu helyre mentunk, hogy strandoljunk egyet, de ekkorra az ido beszart. napsutes gyakorlatilag semmi, majd hogy meg a parton valo lablogatastol is elmenjen a kedvunk, jott egy kis vihar...murphy...amikor vegre tengerparton vagy, nincs jo ido. ugyanis ugyanez
volt cadaques-ben a kovetkezo celallomasunkon,(de pl. a barcelona-i varosnezeskor majd megvakultunk a melegtol). a rossz ido ellenere cadaques csodalatos hely, olyan, mintha nem catalunya-ban lennel, hanem valamivel delebbre. feherre meszelt hazak, alig hallani katalan beszedet. bar kicsit kezd elturistasozodni, vagymi...a latvany viszont mindennel feler, es nem annyira zavaroan sok a turista. cadaques egyebkent dali egyik kozkedvelt helye volt, sok idot toltott itt, es ha jol emlekszem a szeretojenek (gala) is vett itt egy hazat, aki aztan fogadta a kulonbozo fiatal, es tettrekesz ferfiakat...olykor-olykor dalit is...jofej, mi?..ja nem, megneztem...nem itt, de valami kastelyt vett az "erkolcstelen fajzatnak":)
itt van egyebkent spanyolorszag legismertebb kajaloja, az "el bulli", ez -allitolag- vilagszerte ismert. tekintve, hogy az arak valahol 100-150 euro kornyeken kezdodnek, jobbnak lattuk kihagyni:)
masnap barcelona-ba mentunk, szerencsere volt kozvetlen jarat cadaques-bol barcelona-ba. aznap gyakorlatilag csak a varosban setaltunk, illetve meglatogattuk a gaudi-fele parc guell-t...hmmm....hat gaudi, es parc guell ide, vagy oda, azert dali melyebb nyomot hagyott bennem. mindenesetre a parc guell-t nem egeszen igy kepzeltem el..meg a vilaghires "csempegyik" is eleg "gyik" volt. masreszt gyakorlatilag keptelenseg volt lefotozni szerencsetlent csendes maganyaban...mindig idegenajkuak vettek korbe. a park maga sem egy nagy durranas...bar vessetek meg erte; nekem barcelona sem lett eddig a szivem csucske...vannak szep es erdekes helyek, de osszessegeben egy nagy kaosz...kicsit amolyan elkapkodott varos...
nehany pelda; a la sagrada familia egy csodalatos epulet, valszeg gaudi bacsi legverejtekeztetobb munkaja..foleg, hogy meg most sincs kesz...2020-ra igerik, de sztem ez csak amolyan turistacsalogato, hogy "gyere vissza ekkor, mer jo lesz", akkor meg majd kiderul, hogy meg 5 ev, es csodalatosabb lesz, mint valaha...szoval szep ez az abberracio, de a kornyeke...bent van a belvarosban, ket kis park fogja kozre, az elso, es a hatso bejaratnal, es ennyi...ja es ha mar a parkoknal jarunk, a nevukben sincs sok fantazia; az egyik gaudi-park, a masik la sagrada familia-park..
aztan ott van ez az agbar torony, amit a mai napig nem tudom, milyen celt szolgal (ez is mutatja, mennyire felkeltette az erdeklodesemet), de akarmilyen csilli-villi ejszaka (ahogy a kepeslapokon lattam) inkabb hasonlit egy orias-vibratorra...persze valahol az is muveszet...
szoval rajottem, hogy barcelona-t megismerni lepesrol lepesre izgalmasabb, es nem olyan kimerito. 2 nap egyszerre boven eleg, eddig asszem 2x2 napot voltam barcelona-ban, es bevallom boven van latnivalo, de legkozelebb is -ha megyek- valszeg max. 2 napot fogok ott eltolteni. barcelona olyasmi lehet szamomra, mint praga (bar praga azert joval tobb); minel nyugisabb idoben mesz, annal jobban adja at a varazsat...persze teny, hogy sokaknak a nyuzsges adja meg a varazst..kinek a pap, kinek a paplan...
ami meg emlitesre melto ezekbol a napokbol azok a gaudi-hazak (pl. a casa batllo)...agyafurt egy furko lehetett ez a gaudi. legalabb stilusosan halt meg..elutotte egy villamos, es senki nem ismerte fel..azt hittek, hogy valami csoves:):) mindenesetre oscar wilde-ot nem ubereli. ha jol
ertesult vagyok, kb. igy nezett ki a dolog; pezsgot szurcsolgetett a halalos agyan, es ilyet szolt: "nem tetszik ez a tapeta, egyikunknek mennie kell"...majd meghalt:). de ha mar a katalan muveszeknel jarunk; joan miro; nem kifejezetten ismerem az alkotasait, de azokban nem latok sok fantaziat; par szines krix-krax, oszt cso...akkor mar a sok haborodott szurrealistak kozul maradok dalinal a ropi-labu elefantjaival, a cseppfolyos oraival, a kenyereivel, a sok-sok tamasztekkal (lasd; onarckep bacon-el....te jo isten!! mi vezerelhet egy embert arra, hogy bacon-el rajzoljon onarckepet?)ezek olyan kepek, amik ledobbentik az embert...szemleltetik az emberi kepzeloero vegtelenseget...eleven kepek, mar mar tulsagosan is...annyira eloek, es megis annyira termeszetfelettiek...dali az a fajta hunter s. thompson altal krealt "tul bizarr, hogy eljen, tul ritka,
hogy meghaljon" kategoriaju ficko lehetett. mar a kulso megjelenese is meghokkento hatast valt ki...mint aki nem is a foldrol szarmazik..a szurrealizmus "marilyn manson"-ja...ha ugy alakul, es talalok meg egy dali-fant, lehet visszamegyek vele figueras-ba.
szerettem volna valami dali-s emlektargyat beszerezni, de mindenhol csak a szokasos turista-kacatok voltak...vagy tul draga lett volna egy-egy dolog...
barcelona-i ket napunk soran ismet hospitalityclub-al szalltunk meg, egy granollers nevu (barcelona-tol fel ora) varosban egy 26 koruli parnal, akik talan a legaranyosabb, es legvendegszeretobb emberek egesz catalunya-ban. kijottek elenk az allomasra, vacsoraval vartak, es iszonyat kedvesek voltak. ezen felul nagyon muveltek is...a srac pl. olvasta kertesz imre sorstalansag c. konyvet...ilyenkor ismet a "szegyellem magam" dolog jon elo..de a leanyzo (marimo) megnyugtatott, hogy ez normalis, o pl. nem olvasta a don quijote-t...(en sem:))..de pl.
gabriel garcia marquez-tol (igaz, o kolumbiai) olvastam olyan muvet, amit jorge nem is ismert (annak ellenere, hogy kb. 8 muvet olvasott tole), a "szerelem, es egyeb demonok" (vagy valami hasonlo) c. konyvet, ami mellesleg jobban tetszett, mint a "szaz ev magany"). hat jorge-n lattam a csalodott fejet, amikor barcelona-rol, es a "szaz ev magany"-rol semmitmondoan nyilatkoztam...meg mindig ott jarok, hogy ha spanyol varosrol almodom, akkor az san sebastian...kivancsi vagyok, mi fogja uberelni...mindenesetre ha nem is minden porcikajat, de alaposan meg akarom ismerni...ezert 156,735%, hogy oda visszamegyek a maradek 4,5 honapomban (basszus...a felenel jarok, es erre most ebredtem ra!)
masreszt valencia meg az (csak hogy ne legyek annyira szeparatista:)), ahova nagy valoszinuseggel visszamegyek...az a turia-meder nagy krealmany..meg egyebkent is...alig ismerem meg valenciat..
barcelona-bol penteken lleida-ba mentunk..furcsa erzes volt...nem kell terkepekre hagyatkozni, nem kell kerdezoskodni, hogy mi merre van...ujra otthon; ha kicsit neha unalmas, es csunya is, es -ahogy kedves erasmus-os ismerosom, anti jellemezne- mentes minden hegytol, es tengertol,
eros hardcore katalan nyelv, szoval idealis turistaterep:)!, megis az otthonom..:)..mellesleg johanna-nak megvan a kialakult kepe a magyarokrol (anti es en alapjan); bolondok (weird...asszem ezt az angol szot hasznalta) egytol-egyig....ezt most boknak veszem:)...
csakhogy ne erjen veget az aktiv turizmus, szombaton vielha fele vettuk az iranyt...ez catalunya eny-i csucskeben, vall d'aran tartomanyaban van, a pireneusokban, kozel a francia hatarhoz. itt egy sajatos nyelvet beszelnek, az arani-t, ami hasonlo a katalanhoz, de valahogy megsem az.
kicsit viccesebb, mar amennyire volt szerencsem hallani...mindenesetre erdekes. vielha a hegyektol (aminek atlagmagassaga 2500 kornyeken van) korulzart volgyben fekszik, a vall d'aran neve is arani volgyet jelent...csodaszep taj, de sikerult ujra leszurnom azt a kovetkeztetest, hogy
kocsi nelkul a pireneusokba kirandulni eleg sivar...ha szep tavakat akarsz latni 2000-2200 meter magassagban, azert csunya meg kell gyalogolnod...no ez nem ugy alakult, de csak az ido hianyanak koszonhetjuk...mindenesetre edesanyam kivalo utitars volt a tekintetben is, hogy nem nyusszogott, hogy sokat gyalogoltunk, hogy sokat utaztunk, teljes merteku aktiv turizmust hajtottunk vegre az elmult heten...buszke vagyok ra..oliver-el ez valoszinuleg nem ment volna. bar asszem ezek a napok edesanyamnak is felejthetetlenek lesznek (igy van?:)), megha nap vegere hullafaradtak is voltunk altalaban. legalabb sikerult megmutatnom azokat az erdekesebb reszeket catalunya-ban, amiket -egyiket-masikat- en is csak konyvbol ismertem...a ra kovetkezo 3 nap tokeletes arra, hogy lleida-ban kipihenjuk faradalmainkat...
az elmult heten talan eloszor ereztem azt, hogy -meg ha talan rengeteg hibaval is, de- gond, es gatlas nelkul beszelek spanyolul. ez talan annak is volt koszonheto, hogy ezeken a helyeken jobban ereztem azt, hogy preferaljak a spanyol tudast, mint lleida-ban...itt valahogy termeszetesnek hat. barcelona-ban mar pl. -a fenykepezovel a hatamon leszamitva- mar abszolut nem ereztem magam turistanak. legalabbis a tobbseg turistabb volt nalam:). nem egyszer kertek meg, hogy csinaljak fenykepet roluk, angolul kertek (egyszer azt is megkerdeztek, beszelek-e angolul), de spanyolul koszontek meg:)
a hc-os vendeglatoinktol is sok pozitiv visszajelzest kaptam a spanyolomat illetoen...:) visszaterva a hc-ra...sokkal, de sokkal jobb hc-s vendegkent aludni valahol, mint hotelben. egyreszt uj embereket ismersz meg, masreszt -az eddigi tapasztalatok alapjan legalabbis- oszintebb, emberibb fajokkal talalkozol, nem olyan lenyekkel (pl. tulaj, recepcios, stb.), akik a penzedert mosolyognak egy hotelban, vagy panzioban...nem beszelve arrol, hogy mindez ingyen...
itthon mar folyik a nagy keszulodes andalucia-ba ines-el. megkaptuk vegul a jegyeket, amiket a het folyaman ki is cserelunk, hogy korabban mehessunk. jerez de la frontera-ban (cadiz-tol 40 perc), es granada-ban a szallas elintezve (hc-n keresztul)...erdekes modon nem spanyoloknal,
hanem egy belga sracnal, es egy lengyel, vagy valami szlav-ajku leanyzonal...azert az a tengerparti halozsakos alvas meg mindig birizgalja a fantaziamat, ugy nez ki, ezt a marokkoi utazas utan, algeciras-ban ejtjuk meg. az igazat megvallva cadiz-tol varom a nagy attorest...bar teny, hogy ezek a nagy attoresekre valo varakozasok -murphy alapjan- nem ugy szoktak elsulni...de eloszor lesz lehetosegem napnyugtat fenykepezni tenger-horizonttal..
ha minden jol megy, es nem lesznek zavaro szigetek, vagy ilyen szarok...cadaques-nel pl. igy jartam; napfelkeltet akartam fenykepezni tenger-horizonttal..kicsit elszamoltam magam, meg szigetek is voltak..mindenesetre a nap nem k-en kelt..a nagy varakozas ellenere valahol ek-en. nem vagyok nagy agy csillagaszatbol, de gyanitom nyaron a -a fold naphoz viszonyitott allasa szerint, ami nem meroleges, vagy mi- a napkeltet valahol ek-en kell keresni az e-i felteken...vagy tudja a fene, eddig meg voltam gyozodve, hogy a nap mindenhol k-en kel, es ny-on nyugszik. legkozelebb cadiz-ban megkerdezem, meg ha hulyenek neznek is, hogy hol erdemes napnyugtat fenykepezni. ez amolyan presztizs is...addig nem igazi fotos a fotos, amig nem fenykepezett napnyugtat tenger-horizonttal:). egyszer horvatorszagban, az isztriai-fsz. legdelibb reszen majdnem sikerult..kicsit lekestuk...azert szep fotok lettek...amolyan vilagvege hangulatuak, ahogy egy kedves otthoni ismerosom megfogalmazta...
ines a minap meselt valami franciaorszagi "onkentes-munkarol"...azert irtam 2 bigyusszal, mert valami tobb, mint 1000 eurot vagnak hozza az emberhez havonta. szep kis onkentesseg. ahogy mondta, a "gond azzal van, hogy csak franciaorszagba lehet menni"....hmmm...no nem baj...pont azt szemeltem ki kovetkezo uticelnak, es kovetkezo nyelvnek...:) no de ez meg odebb van...meg sok segre folyik le addig lleida-ban....mindenesetre ha "bili felett lobalnam a kezem", akkor ez a francia baszkfoldon lenne, kozel a spanyol hatarhoz, kozel san sebastianhoz, hogy aztan a kesobbiekben ott talaljak valami fotos allast..........
wake up neo...follow the white rabbit...:)
szoval zarjuk a sort jefferson airplane: white rabbit c. notajaval...de ezt mar csak en hallom:) lo siento mucho....
gerona:

ezek az onyar folyo menti kepek...a legalson a hatterben latszik a ket szekesegyhaz torony..
edesanyam a viragoskertben

a kert mellett huzodo fal, balra a katedralis.
figueras - dali-muzeum:

a bejarat..helyenkent tipikus "dali-kellekekkel"

belso udvar

egy "normalis" dali-kep

a "lathatatlan alakok" vagy valami hasonlo cimu mu

egy szobor..a cimet nem tudom

ez amolyan klasszikus dali...

ez mar a roses-i tengerpart...megerkezesunkkor..amikor meg jo ido volt..
ez pedig cadaques festoi kikotoje...

...szuk utcacskai...

cadaques este...meglepoen keves feny..megis hangulatos..

dali-szobor cadaques-ben
barcelona:
egy gaudi tervezte haz...csinos

a guell-park egy resze

barcelona-latkep a parkbol, jobbra a la sagrada familia, mellette balra az akbar-torony

a park melletti "anarchistak" haza, baszkfold zaszlo, "ellenallas", es a "miert hivjak turistaszezonnak, ha nem lohetjuk le oket?" - zaszlo...baratsagos, mi?

turistaktol hemzsego mozaikizek a park bejaratanal

a hires gyik

a la sagrada familia hatso bejarata (vagy elso...honnantudjam)

ez meg a masik oldal...egy kis zolddel vegyitve

sorstalansag..spanyol kiadasban

a batllo-haz...szinten gaudi kivitelezesben

a la rambla-i "elo szobrok egyike...nem lehet valami egyszeru melo, ennek a lanynak a mosolya megis olyan oszintenek hatott...

egy masik...dali-nak oltozve...jo sminkeles

a barca-i piac, tele inyencsegekkel..:)

a la rambla-n, egy miro alkotason allva

a kikoto..szegeny emberek hajoival

a tengerpart...nagyon festoi, mi?

az ovaros egyik szuk utcacskaja...keves turista, tobb akusztika

egy hiperben...a hazai :)
vall d´aran (eny-catalunya), a pireneusok:

buszozas vielha-ba

vielha...az egyik patak a sok kozul

pireneusi kohazak..szines ajtokkal :)

egy erotikatol futott ruhazati-termek-reklam, a mar-mar kisse prudnek tuno catalunya-ban

vielha ovarosa...egy regi rambla

hegyes-hazas

egy helyi templom

vielha latkepe a hegyrol
2007. jún. 4.
a bicajommal nincs szerencsem..sikerult ujabbat esnem:) igaz, most -vegeredmenyet tekintve is- latvanyosabbra sikerult:)...
az egesz ott kezdodott, hogy csutortokon talalkoztam erasmus-os diakokkal. szerdan ugyanis -ahogy irtam- harmas nyelvcsere volt. vagyis pere-n kivul egy finn lany is betarsult. johanna..aki erasmus-al van itt lleida-ban, es valami turizmust tanul. az angolja nagyon jo, es eleg sok spanyolt is szedett magara. nagyjabol akkor erkezett, amikor en, vagyis jan. vegen. ami furcsa, hogy egyaltalan nincs akcentusa...bar ez olyasmi lehet, mint a magyaroknal...honnan allapitod meg a magyar akcentust?...es a finnt?..naugye:) szoval johanna elhivott egy erasmus-os bulira, ami igazabol botellon-ozas volt a segre-parton..erasmusos diakokkal. eletvidam, jo hangulatu tarsasag volt, mindenesetre egy ilyesmi mar hianyzott -az olykor rideg- lleida-ba. itt aztan voltak mindenhonnan: finn, cseh, lengyel, angol (-indiai),skot, mexiko, francia, eszt..sot megismertem 2 magyar sracot is..attila, es
anti..erdomernoki, es kerteszeti tanulok magyarorszagon..
a parti "fiesta" utan ugy dontottunk elmegyunk valamerre bulizni. a bicajnak nagy sikere volt (?), aztan egy spontan otlettol vezerelve johanna-val ugy dontottunk, legurulunk egy kisebb dombrol..ketten egy bicajjal...utolag rajottunk nem volt kifejezetten jo otlet, mivel a fekem is vacakolt, es a nagy sebesseg miatt elvesztettuk az egyensulyt..azt nem tudom johanna hogy csinalta, de -szerencsere- egy fel karcolas nelkul meguszta (valszeg ugy, hogy ramesett...igy en vittem el az aszfalt nagy reszet:)...fulon.orron.arcon.kezen:). bar semmi komoly, inkabb csak latvanyos...kb. mint scwarzi a terminator 2 vegefele, amikor kezd elfaradni az arca:)...meg rohogtem is az egeszen...amig nem lattam a fejem tukorben:)...
no nem baj..azert elmentem dokihoz, adjon ra valami kenocsot (mire odakerul a sor, hogy megyunk a kepzesre, nem szeretnem elremiteni a nepeket:))
a spanyol orvosi ellatas: a felvetelen kb. 15-20 percet kellett varnom..mert nem is voltam nyilvantartasban (az elso latogatasom a dokinal, miota itt vagyok), meg magyar (bar eu-s) tajkartya, amin csak magyarul, meg angolul vannak infok...a dokino aranyos volt, es az apolo is, aki bekente a fejem...de elkuldtek egy masik helyre rontgen-re (biztos, ami biztos alapon, mivel az orrom kicsit erzekenyebb volt). itt is viszonylag kedvesek voltak. az itteni dokinonek kulonosen tetszett a csaladnevem, igaz, amikor elkezdtem valamit angolul magyarazni, csak hummogott...egyedul a rontgen-es noci volt kisse mogorva...szoval nincs semmi baja az orromnak..("jokafogaidlaci!"-effektus)
mindenesetre most ujra megnyilvanult nacho motivaltsaga (ja..tudom..nincs ideje..), miutan irtam neki, hogy tudjam mi kell a dokihoz, vagy hova menjek, meg a bicajommal is baj van (fek, a kormany kisse elgorbult), illetve hogy a teloja sem valami fitt...kulonosebben nem hatottak meg a dolgok, aztan esther is felhivta, nacho meg mondta, hogy "menjen el egy "cap"-ba (centres d'atenció primària -egeszsegkozpont, amolyan helyi rendelok)". ok, idaig magamtol is "el tudtam szamolni", aztan mikor jorge-nak meseltem a dolgokrol, az jott le nekem, hogy szerinte tul nagyok az elvarasaim..."nem kell neked nacho-ra varni, a te egeszsegedrol van szo". aztan kicsit bepoccentem, es mondtam, hogy nem kifejezetten arrol van szo, hogy en nacho-ra varnek, hogy elvigyen korhazba, vagy ilyesmi, de a bicaj, a telo, a multkori esetek (szinten bicaj, meg aprosagok)..elovettem a csunyabbik, es ingerultebb spanyolomat, amin jorge meglepett fejet vagott. ritkan lehet engem ingerultnek latni...de olyankor nagyon..
a hetvegi melo (a mitjana parki nemzetkozi kornyvedelmi nap) gyakorlatilag emlitesre sem melto...mint egy kisebb csaladi majalis..arra kivalo volt, hogy legyen plusz egy szabadnapunk. ines-el megallapitottuk, hogy txel nem normalis. legalabbis nagyon ingadozo a hangulata.
a szombati szokasos oliver-ekkal valo osszeroffenes is megvolt..szoval semmi extra a hetvegen. ja..-most eloszor- megneztem az amerikai szepseget..ugy tunt, hogy ezt a filmet nagyon eltalaltak, mindenesetre meg fogom nezni magyarul is...
holnaptol nyaralas, ugyhogy viszlat jovoheten valamikor!
2007. jún. 1.
a hetvegen volt lehetosegem kicsit jobban megismerni ines velemenyet is errol az egesz evs-programrol. meg az itt toltott honapokrol.. kisse ledobbentem..
ugyanazokat a dolgokat mondta, amik az en fejemben is vannak..amikrol irtam is a legutobbi bejegyzes alkalmaval...szombaton monica es oliver latogatott el hozzank, amolyan esti osszeroffenes kereteben. mostanaban ezek kezdenek egyre gyakoribba valni. ami persze
nem baj. ines vegul nem ment sehova hetvegen, mert neki is kb. 20-30 euroja van/volt a kovetkezo hetre. illetve -elvileg- pentekig. szoval a szombat kartyazos (megismerkedtem a spanyol kartyakkal, illetve egy uj jatekkal...eleg vicces, mindenesetre erdekes) beszelgetos est lett. miutan monica-ek hazamentek (kb. 11-ejfel korul) ines-el elegge belelendultunk a beszelgetesbe (valamikor reggel 5-6 korul hagytuk abba), itt aztan elokerult mindenfele tema. beszelgettunk a kesobbiekrol; ki mit akar csinalni az evs utan. ines-nek megvan a lehetosege, hogy leonardo da vinci program kereteben fel evet toltson isztambulban. ezt semmikeppen sem szeretne kihagyni - amit meg is ertek. a gond azzal van, hogy guillaume nagy valoszinuseggel 2-3 eves allasajanlatot kapott francia-guyana-ban (d-amerika..braziliatol e-ra). ez egy amolyan tokeletes lehetoseg megalapozni a jovot. tanulmanyaival teljesen egyezik a munka. szoval van egy fel ev, amit egymastol eleg tavol kellene eltolteniuk...ines ugy van vele, hogy szamara ez nem lenne nagy gond, guillaume viszont elegge huzza a szajat. ines mehetne guillaume-al d-amerikaba, de nem szeretne kihagyni a torokorszagi felevet. mindez onnan jott, hogy ines elkezdett panaszkodni, hogy itt gyakorlatilag semmi hasznosat nem tud csinalni, semmit nem tanul, semmit nem fejlodik, a napi 6 oras munkaidobol 1-1,5 ora a tenyleges munka (az is nevetseges), a tobbi elmegy internetezesre, francia-tanulasra(!), lablogatasra. nalam nagyjabol detto ugyanez a helyzet, bar most, hogy elkezdtem vegre a sajat projektet, kicsit tobbet foglalkozok a munkaval. ugyanakkor bennem van, hogy talan teljesen feleslegesen torom magam...csinalok majd valamit, ami -esetleg- majd a kesobbiekben igazabol senkit nem fog erdekelni...mindez arra jo, hogy legyen valami munka..hogy elfoglaljuk magunkat. persze az evs-ben mindenki jol jar..pl. esetemben; nacho (mint tutor, mint koordinacios kulcsfigura (wahaha:):):):)) megkapja az eu-tamogatas egy reszet; a regidoria kap egy ingyen munkaerot; en pedig tanulhatok spanyolul, es kint tolthetek 9 honapot spanyolorszagban (illetve catalunya-ban). a lehetosegek hatarai tobb ponton megrekednek; nacho szarik rank, a regidoria szarik rank. senki nem kivancsi arra, honnan jottunk, mire vagyunk esetleg kepesek. ines nagyon ki volt akadva ez elobbire. catalunya-ban folyamatosan azt tapasztalta, hogyha valaki megkerdezte tole, hogy honnan jottel, es portugalia volt a valasz..akkor a szokasos; aha..portugalia, az egy szegeny orszag...tema nagyjabol lezarva...es akkor en mar nem is beszelek magyarorszagrol. meselte, hogy barhol mashol jart spanyolorszagban, nem volt ekkora erdektelenseg, es ha portugaliban megismert spanyolokat (sok spanyol diak megy portugaliaba erasmus-al), teljesen masak voltak, mint a katalanok. olyan szintu itt az erdektelenseg, hogy az hihetetlen. de nem csak a kulfoldiek, a spanyolok irant is. catalunya nem spanyolorszag! nem gyozom hangsulyozni:). szerencsere elnek catalunya-ban spanyolok is..vagy szelesebb latokorrel rendelkezo katalanok. ezek tobbnyire azok az emberek, akik kitettek mar a labukat catalunya-bol. judit (aki nemetorszagban csinalta az evs-et); xavi, a secu-s srac (aki angliban volt par honapig); pere (akinek vannak ismerosei romaniaban, es szinten volt tobb helyen kulfoldon); jorge (aki gorogorszagban volt asszem erasmus-al ...masreszt o egyebkent is sok kulfoldit ismer meg, tekintve, hogy kb. 20-30 kulfoldi tanitvanya van); monica is kezd alakulni (ahogy egyre
tobbet beszelunk); ester-rol nincsenek ilyen jellegu informaciom, de a vele valo egyre gyakoribb eszmecsereim gyakorisaganak mibenletet az egyre tobb beszelgetesnek tulajdonitom...ez az a fajta dolog lehet, amirol aurelie meselt meg valamikor az elejen; a katalanok elegge zarkozottak (ossze sem lehet hasonlitani az andaluzokkal), nehezen nyilnak. szoval ezeket eddig monica-nal, es ester-nel tapasztaltam; az egyre tobb beszelgetes hatasara kivancsibbak lesznek, jobban nyitnak a masik ember fele. es valszeg kezdenek rajonni, hogy nem catalunya a vilag kozeppontja, es a vilag mas tajain is lehetnek erdekes emberek. ester kerdezte is a minap, hogy milyen volt az aplec de caragols-om. aztan mondtam, hogy tarsasag hianyaban eleg
felejtheto volt. nagyon sajnalkozott, mivel mondta, hogy ez egy igazan jo buli, es ha nem kellett volna a gyerekevel lennie, szivesen jott volna velem.
ez persze eleg ertheto indok. mindenesetre kedves volt.
visszaterve ines terveire; mondta, hogy a da vinci program nem annyira kedvezo anyagi szempontbol, tanulas szempontjabol viszont annal inkabb. ehhez azonban szuksege van neminemu anyagi-fedezetre, amit itt spanyolorszagban, es az evs utani portugaliai 2 honapban akar megteremteni. gondolkoztunk a gyumolcsszedesen, aminek hamarosan szezonja lesz. es ezekre a munkaerokre mindig nagy a kereslet. a bereket nem tudjuk. en korabban, mielott kijottem szinten korbeneztem -spanyol-nyelvtudas nelkuli- munkakat illetoen. a legmagasabb (10-12 euros oraber) a gyumolcsszedes, es a gyorsettermi munka volt. monica szerint azonban ez keptelenseg. o 40-50 euros napi oraberre tippel (5-6 euro/ora), ami mar tartalmazza a biztositasi
reszt. masreszt hozzatette, hogy ez nagyon kemeny es megterhelo munka...ines-nek semmikepp nem ajanlotta. azt is sikerult megtudnom, hogy a spanyol minimalber 800 euro korul mozog (200 ezer). szoval mar kukasnak is megeri elmenni :):). lassankent -remelem- kezd kirajzolodni a kesobbi munkalehetosegek spanyol foldon. ha ugy alakulna, hogy visszajovok:)...na persze biztos, hogy nem catalunya-ba. mindenesetre lesz idom ezen gondolkodni (8 honap), tekintve hogy be kell fejeznem a foiskolat, amit -szerencsetlen korulmenyek miatt- csak 2 felev alatt tudok...annak ellenere, hogy csak 2 nyomorult vizsgarol van szo. a nyelvtanulasban tovabbra is nagy lehetosegeket latok..tobbet, mint a diplomaban. es egyebkent is gyakran "be vagyok sozva", ha uj nyelv tanulasarol van szo. nemreg jott ugye a francia dolog (mostanaban el is kezdtem francia nyelvu zeneket hallgatni (a taxi 3 filmzenejet)). a mult heten pedig elkezdtem gondolkodni a baszk nyelven:). ez viccesnek, es talan abszurdnak hathat elsore (talan az is),
de amugy is nagyon megszerettem pais vasco-t. a maguk fuggetlensegi dolgaival (nem az eta-ra gondolok:)), hogy ujra divatta valt a fiatalok koreben a baszk nyelvtanulas. jelenleg kb. 400-500 ezer ember beszel baszkul (ami azt a tenyt sejteti, hogy hasznosnak semmikepp nem neveznem a baszk nyelv tanulasat:)), de elindult a nyelv-forradalom. san sebastian-rol mar nem is beszelve...es mar elkezdtem tervezgetni a pamplona-i utazasomat. jul. 7-15 kozott van a sanfermin-i heti pamplonai "la fiesta mayor". ott a helyem:) ezekrol mar irtam korabban..az utcai bikafuttatas, stb...
visszaterve a nyelvtanulasra eloszor azonban jo lenne helyretenni az angol nyelvtanomat, kicsit feleleveniteni a nemet tanulmanyaimat, es -nem utolsosorban- megtanulni spanyolul. bar monica-t a minap sikerult ledobbentenem:). ez persze semmit nem jelent.
nagyjabol kezd betablazodni a hatralevo honapjaim. jun.-ban -kiszamoltam- kb. 6 napot fogok dolgozni. az elso hetekben edesanyam meglatogat (erdekes modon teljesen ugyanabban az idopontban jonnek oliver szulei is:)), es catalunya -eddig ismeretlen reszei is- vannak tervben; ek-catalunya: gerona, costa brava (az egyik tipikus turistatengerpart...emiatt annyira mondjuk
nem vonz, de talan szerencsenk lesz a jun.-i idoponttal (talan korai a legtobb turistanak)), figueres (itt van a dali-szinhazmuzeum...a szurrealizmus otthona:)), barcelona (eddig amugy sem sokat lattam belole...persze ez meg a kesobbi tervek egyike is), caldes de boi (a katalan pireneusok azon pontja, ahova meg andorrai turank soran akartunk menni)), jun. kozepetol az andalucia-i kiruccanas. ezek meg pontositasokra szorulnak...de -ines-nek is hala- egyre jobban kezd kirajzolodni a kep. ines talalt egy ceget, ami algeciras-bol (kozel gibraltarhoz) marokko-ba szervez egynapos turakat. kb. 40-50 euro, ami tartalmazza az utikoltsegeket (hajo, busz), idegenvezetest, es egy kajalast. de ezen kivul ines kb. 10-15 oldalnyi oldalt nyomtatott az andaluz kempingekrol. en persze igyekszem redukalni a szallaskoltsegeket nullara; hospitality-club. jerez de la frontera-ban mar talaltam is egy emberket (erdekes modon nem spanyol, hanem belga:)), aki ugy nez ki el tud minket szallasolni. jerez de la frontera kb. 40 percnyire van
cadiz-tol. de ha a hospitality-s cuccok nem is jonnenek ossze, -szerencsere- ines az a fajta emberke, akinek nincsenek gondjai a satorozassal (a kempingekben meg mindig csak 5-6 eurot kell fizetnunk a kb. alaphangon 20 euros szallasok helyett), vagy ha ugy alakul a tengerparton valo halozsakos alvassal sem:). regota vagytam mar egy ilyen elmenyre. szoval az ertekelo kepzes malaga-tol nem messze a 18-22-i (hetfo-pentek) heten lesz, ami azt jelenti, hogy az elott valo hetvegere nem kell szabadnapot kernunk, az utana levore szinten nem kell. utana pedig meglatjuk. mindenesetre andalucia nem az a hely, amire eleg 1 het (csakugy, mint egyeb mas autonomia sem spanyolorszagban). ennyi a jun.-rol. a jul. a pamplona-i sanfermines honapja, es esetleg megejtem -a mar regota tervezett- zaragoza-i (aragonia) hetveget. illetve ines huga is meglatogat minket..ekkorra strandolast is terveztunk. augusztus-ban valencia-t, vagy san sebastian-t igyekszem megcelozni. szeptember, vagy oktober pedig egy par napos madrid-i dolog. ez utobbiak persze meg sok minden fuggvenye (de csak a sorrend...az en fejemben ezek mar konkret tervek:)). es sajnalatos, hogy akkor meg szo sem esett a kovetkezo tartomanyokrol: galicia, aszturia, cantabria(igaz itt volt szerencsem megtapasztalni a havazast (a minap egyebkent ismet havazott...legalabbis az idojaras-jelentes ezt mutatta..azert az eleg durva...nyar elejen...bar toledo-ban meg aradasokkal kuszkodnek), castilla y leon, castilla la mancha, extremadura, murcia. a baleari-szigetek...tenerife (kanari-szk.) pedig gyakorlatilag -jelen korulmenyek kozott- keptelen terv. meg egy (sok) okkal tobb, hogy visszajojjek.:)
az ines-el valo beszelgetesem soran kiderult, hogy ines-nek is vannak problemai marina-val. meselte, hogy a multkor volt egy idiota beszelgetesuk. portugaliarol beszelgettek, es marina nyomatta a hulyeseget, hogy ott semmi nincs (mivel husvetkor pepe-vel (a galicia-i baratjaval) voltak freamunde-n (ines szulofoldje), es semmi erdekeset nem talaltak. ines szavait ideznem: "ez egy idiota otlet...freamunde-ba menni. ha valami erdekeset szerettek volna latni, ott van porto, braga (freamunde a ketto kozott van)...ott van elet, azok gyonyoru varosok. masreszt, ha valamit nem ismernek, minek nyilvanitanak velemenyt rola? (ezzel totalisan egyetertek...bennem kb. 1 honapja ment fel a pumpa ezt illetoen...azota lenyugodtam) galicia-ban ketfajta ember letezik; akik szeretik portugaliat, es a portugalokat, es akik utaljak...ennek valami tortenelmi oka van. de pepe egyertelmuen az utobbi kategoriaba tartozik, es ez ranyomja a belyeget marina gondolkodasmodjara...pfff..." megertem ines-t, marina egyebkent sem egy nagy egyeniseg. ines-nek is egy olyan oldalat ismertem meg, ami korabban szamomra teljesen ismeretlen volt. olyan beleelessel tudott beszelni portugaliarol, neha el is erzekenyult. persze ezek a kint toltott honapok belolem is jobban elohozzak a magyarsag-tudatot. hogy magyarnak lenni jo dolog. es buszkeseggel tolt el. akarhanyszor beszelek magyarorszagrol, a magyarokrol, ugyanakkora
beleelessel teszem, mint ines (portugaliat illetoen). azt hiszem sok magyarra raferne egy kis kimozdulas, hogy jobban tudja ertekelni a sajat hazajat, a magyarokat, es nagyobb legyen az osszetartas kozottuk...valahogy erzek neminemu osszefuggest a baszkokkal es a magyarokkal kapcsolatban. ertem ez alatt az evszazadokon at tarto elszigeteltseget (marmint ahogy a baszkok a spanyolok, es franciak kozott elnek, a magyarok a szlav gyuruben...mindezek ellenere megmaradt a nyelvuk, holott kozuk sincs ezekhez az indoeuropai nyelvekhez. meg tudtak tartani fuggetlenseguket (megha a baszkok eseteben ez kozigazgatasilag nem is letezik). a nyelvek egyebkent ugyanugy az un. aglutinalo nyelvek koze tartoznak (ami azt jelenti, hogy eloljarok helyett ragokat hasznalnak). ennek is koszonheto, hogy mind a baszk, mind a magyar, mind a japan nyelvek az egyik legnehezebb nyelvek koze tartoznak a vilagon. ugyanakkor ezaltal -is- sokkal szelesebb a kifejezokeszseg hatara. mig itt, spanyolorszagban tobbszor azzal talalkozok,
hogy jo par kifejezesre nincs meg a szavuk, egyszeruen csak korulirjak, hogy mi is az, a magyarban egyertelmuen megvannak erre a szavak.) persze a csodalatom spanyolorszag irant tovabbra is rendithetetlen; a nyelv, a muveszet, a kultura, a tajak.
a minap kiderult egyebkent, hogy marina nem egyertelmuen eszt. ines mondta, hogy a szulei
oroszok, es marina -bar lehet, hogy mar esztorszagban szuletett- inkabb orosznak valoszinusitheto. amikor olvasgatja a nappaliban a laptopjan a regenyeket, azok is cirill-irassal vannak. csakugy, mint a billentyuzeten is lehet irni cirillel...ez persze ad egyfajta magyarazatot, miert nem tud marina esztorszagrol annyira nagy beleelessel meselni, nem tud eszt zeneket mutatni, stb. viszont akkor mutasson oroszt, beszeljen oroszorszagrol. banom is en, hogy milyen nemzetisegu...amennyire tudom, az oroszok kozott is voltak, es vannak nagyszeru emberek. az orosz irodalmat pl. kifejezetten szeretem. es sosem volt semmifele eloiteletem a nepekkel kapcsolatban...legyen jo ember, es ennyi. ha en szlovakiaba kenyszerult magyar lennek,
valoszinu, hogy nem szlovakiarol beszelnek, mint mekkora kurva jo orszag, hanem a magyarokrol. apropo szlovakia; amennyire figyelemmel tudom kiserni az esemenyeket, kezd nevetsegesse valni a szerencsetlen -megvert- lanynak a helyzete. meg a magyar diplomacia is. mar-mar annyira abszurd dolgok kerulnek napvilagra, illetve tortennek.
a vasarnap delelott-del-kora delutan (!:)) pihenessel telt. du. pedig monica-ek ujabb latogatast tettek nalunk. oliver ugyanis megvillogtatta szakacs-tehetseget, es valami almas cuccot sutott. szoval amolyan csendes beszelgetos kavezgatos du.-est volt a vasarnap. az idojaras amugy is
megbolondult hetvegen, az utcankban levo fak szabalyosan "tancoltak" a szel miatt (hetfon egesz nap ez ment, maj' lerepult a fejem biciklizes kozben). masreszt figyelemmel kisertuk a szavazas eredmenyeit. jorge egyebkent meselt a multkor egy-ket politikai dologrol. angel ros-rol (a lleida-i polgarmester)...azt mondta alkalmasnak talalja polgarmesternek. kicsit mogorvanak, es zarkozottnak tunhet, de az a fajta ember, aki cselekszik beszed helyett. a heten utana is olvastam a politikai dolgoknak a konyvemben. elsore ugy tunt, hogy a szocilademokrata zapatero (aki jelenleg a miniszterelnok...jose luis rodriguez zapatero a teljes neve...ennel
spanyolosabb neve nem is lehetne) alkalmasabb miniszterelnoknek. szamomra epp elegendo,
ha azt nezem, hogy nem tamogatja az usa irak-beli tevekenyseget, kompromusszumkeszebb (van ilyen szo?) a baszkokkal, es a katalanokkal szemben, megis kemenyen fellep pl. az eta ellen. (ugyanakkor a 2004-es madridi bombamerenylet jobban betudhato az al-kaida-nak (mintsem az eta-nak), mintegy valaszul, hogy spanyolorszag katonakat kuldott irakba) es esszerubbnek hat pl. az a terve is, hogy tengerviz-sotalanito uzemekkel probaljak megoldani a szarazsagot valencia es murcia kornyeken. a pp (ez a jobboldali nagy part) mindezt egy gigaszi (es szakertok szerint egyebkent is mukodeskeptelen) tervvel, az ebro folyo valamifele elterelesevel probalnak megoldani...hmm...utananeztem, pontosan milyen hosszu csatornat is kene epiteni az -egyebkent sem alfold jellegu tajon- ebro-tol valenciaig, illetve murciaig. az ebro legkozelebbi pontja valencia varosaig legvonalban 200 km. murcia varosaig tovabbi 200 km. azert az nem lenne piskota. mindazonaltal az effajta vallalkozas az ebro okologiai katasztrofajahoz vezethetne. ezek a valasztasok is igertek annyi izgalmat, mint a magyarorszagiak...
...
megse...mint az hetfon kiderult, most csak az automiak kozotti szavazas tortent meg (ez sem mindenhol, pais vasco-ban, catalunya-ban, andalucia-ban, galicia-ban, meg talan meg egy helyen csak kesobb lesz...ezeknek az autonomiaknak megvannak a sajat jogai, hogy maskor tartsak a szavazasokat), illetve a telepulesek polgarmestereinek megvalasztasa. itt lleida-ban maradt senor morc-urfi...angel ros. az autonomiai valasztas fej fej mellett vegzodott. a pp sajat sikerenek tekinti a valasztasokat, csakugy, mint a psoe. jelenleg a kozvelemeny-kutatasok alapjan azonban a jovo evi miniszterelnok valasztasra zapatero-t tartjak eselyesebbnek. jorge szerint jelenleg a pp-parti rajoy tunik alkalmasabbnak, de nem egy nagy egyeniseg...ugy ertem nem otvezi akkora kultusz, nincs olyan beszelokeje, mint zp-nek (a spanyolok csak igy becezik zapatero-t (akirol azt is megtudtam, hogy barca-drukker...ezt a dolgot a barca drukkerek igyekeznek kifigurazni...valamint monica arrol is meselt, hogy santiago bernabeu (ahogyan a real madrid stadionjat hivjak) egy barcelonai ficko volt, a camp nou megepiteset pedig valami madridi csokahoz kotik:):):)
visszaterve jorge-ra; a hetfoi spanyol-orak tobbnyire eddig is kicsit tipikus hetfoi hangulatban teltek. en hetfonkent olyan vagyok, mint akit megragott a medve...e szempontbol tokeletes, hogy ilyenkor a mitjana parkban dolgozom egyedul. en nyitok, senki nincs ott, ennek megfeleloen tobbnyire kesni is szoktam. igaz, maskor is, de ez legalabb ilyenkor legalisabbnak hat. bar ez
ma csak 15 perc volt. teljesen esemenytelen volt egyebkent is a mai nap, a kutya nem jott a parkba...ekkora szelben...szoval spanyolora; jorge is hozta a hetfoi formajat, kicsit morcosabb, kicsit szarazabb az ora anyaga. bar mostanaban ugy szokott telni az 1 oras spanyol-ora, hogy fel orat kotetlenul beszelgetunk mindenfele dolgokrol, utana tanitas. na a kotetlen beszelgetes soran megint szoba kerultek a katalanok (en hoztam fel...persze ismet a nem tul pozitiv elmenyeim miatt...)...lenyeg, hogy ugy tunt, jorge-nel kicsit elharaptam a cernat, amit meg is ertek. ha egy katalannak beszelsz arrol (megha jorge nem is a tipikus katalan arc..), hogy a katalanok mennyire szar arcok (persze mindig hozzateszem, hogy meg nem akarok altalanositani, de a tapasztalataim nagyobb resze negativ az utca embererol), elobb-utobb nyilvan frusztralo lehet. szoval elismerem, en hibaztam. ettol fuggetlenul nem fogom eltetni catalunya-t, ha nem igy gondolom. legalabbis az
embereket nem, megha minden mast igen is...(ja a nyelvet legutoljara...persze tiszteletben tartom annyira, hogy reggelenkent katalanul koszonok a nepeknek). arrol beszeltem, hogy mennyire zarkozottak mas emberek, a vilag dolgai irant...es nem csak szerintem..szoval nem vagyok paranoias. azt mar elfelejtettem hozzarakni, hogy ezzel meg annyira nem is lenne baj, de legalabb lenne egyfajta onkritikajuk, es ne hinnek magukat annyira tokeletesnek (persze beismerem, ez utobbiak akaratom ellenere is altalanositasok lehetnek). szoval lattam jorge fejen, hogy most nem a "rohogunkrajtaegyetaztjovan" arc rajzolodott ki. en korabban szova tettem, hogy nem zavarja-e, ha neki beszelek ezekrol, akkor azt mondta nem, ugyhogy feltetelezem, majd szol, ha tullovok a hataron..vagymin...meg nem szolt, de kicsit beporgott a feje, es tett is
valami cinikus megjegyzest, hogy "akkor most essunk neki a spanyolnak, hogyha majd vissza akarsz esetleg jonni catalunya-ba...blabla" utana hozzamvagott egy eleg bonyolult feladatot, hogy "hajra". aztan szerencsere eleg jol boldogultam vele, es a kesobbiekben is lecsitult ez a fajta dolog. hetfon talalkoztam ujra pere-vel az "intercambial linguistico" miatt, de mondta, hogy nem jo neki a mai nap, es tegyuk at szerdara...akkor mellesleg 3-an leszunk, ugyanis lesz egy finn lany, akivel korabban mar talalkozott. marina-val ment ma a szokasos "levegonek nezzuk egymast", persze beprobalkozott egy csendet megtoro "que tal?"-al...mindhiaba ("bien, gracias.."majd becammogtam a szobamba). viszont legalabb biztosan tudom, hogy nem en leszek az egyetlen, aki pezsgot bont augusztusban, amikor marina-nak lejar a projektje. igen,
ez szemet megjegyzes volt...nem tagadom...de kemenyen "megharcolt" erte 4 honap alatt...
...
kedden kiderult, hogy oliver megiscsak fog jonni malaga-ra. mondtam en neki, hogy csak ra kellett koppintani a tutor arcara...ez mondjuk igy is vicces kisse, mivel ez ertekelo kepzes, normal korulmenyek kozott a 2. kepzes. neki nem volt erkezesi kepzese, bar ezek utan mar nem is valoszinu, hogy lesz. oliver-nek persze mindegyik csak "meeting"...:)
erdekes kis andaluz kirandulas elebe nezunk...eddig ines-el szervezgettuk a dolgokat, es most kepbe jott oliver, illetve marina is osztotta ma, hogy o hova akar menni. tekintve, hogy oliver-nek szoba sem johet a satorozas (a tengerparti halozsakos bulirol mar nem is beszelve), gyanitom marina is tulsagosan uriholgy ahhoz, hogy satorozzon. mindenesetre mikor beszeltem oliver-al, hogy korabban akarunk menni, mondta, hogy "dehat akkor intezkednunk kell szallasugyben, meg korabban egyebkent sem tudunk menni, mert azt mondta a tutora, hogy.....". ilyenkor nem tudom megerteni oliver-t, es oszinten bevallom idegesitove tud valni (bar a napokban amugy is sikerult kihoznia belolem az "allatot", valami idota mixer-el, amit monica ittfelejtett...szoval ezutan rohangaltam, annak ellenere, hogy volt jobb dolgom is...mindenesetre -mivel alapvetoen turelmes, jofej, es segitokesz vagyok:)- csak a szamat huzogattam kicsit, es cinikusan jegyeztem meg, hogy "ha ez tenyleg ennyire fontos, nyilvan elviszem neked") . szoval ahhoz, hogy korabban menjunk, csupan az kell, hogy "nacho fejet utogessuk az asztal sarkaba", hogy ne ugy rendelje a jegyeket, stb. a szallasaval meg nem tudtam mit kezdeni, megmondtam, hogy nem vagyok hajlando -alaphangon- 20-25 eurot kiadni, emiatt nem is erdekel. ugyhogy ha nagyon akar, intezhet maganak szallast. nehezen viselem ha egy fiu kenyeskedik (teny, hogy egy ido utan azt sem, ha egy lany..vagy legalabbis ha tulzasba viszi). ines-el is letisztaztuk, hogy o is inkabb a szallason sporolna azt, amit a kesobbiekben inkabb utazasra kolthet. nekem nem szukseges sok alvas, ines meg -ahogy megfigyeltem- nincsenek gondjai az alvassal..sot:) nem egyszer jovok ugy haza, hogy ines a nappali kanapejan van elterulve, es melyen alszik, mint egy jollakott ovodas...aztan ha megis felkel marina csapkodasaira akkor gond nelkul folytatja a szobajaba vonulva. ugy vettem eszre egyebkent a lanyoknal nincs meg "a masikat hagyjuk aludni, legalabbis a leheto legkevesebb zajt csapjuk" kultura, bar teny, hogy en napkozben minden idiota zajra felkelek, foleg, hogy a szobam ablaka a lepcsohaz belso udvarara nyilik, es altalaban akkor tartom a du.-i sziesztamat, amikor idom engedi (ez tobbnyire este 6 es 7 kozott szokott lenni)...amikor a spanyolok vegeztek a sziesztaval, es nekiesnek a hangoskodasnak...neha arra kelek, hogy ugy erzem magam, allatkertben vagyok...gyerekuvoltes (ilyenkor mely alombol felkelve van az embernek az az erzese, hogy nem akar gyereket:)), felnottek ordibalasa, fiatalok egymassal valo kommunikacioja (ez sem eppen halk)), es gyakran olybar tunik, hogy minden energiajukat arra forditjak, hogy a leheto leghangosabb hangot idezzek elo) .
...
tegnap volt szerencsem ujabb erasmus-osokat megismerni...koztuk magyarokat is:)..minderrol legkozelebb...
« 2007. május2007. július »
|